Nagy Ervin filozófus

"A globális blöffel szemben állítom: van demokrácia liberalizmus nélkül/A semmivel szembenéző, a szabadságot végsőkig hajszoló posztmodern ember: térkép nélküli világcsavargó. Elidegenedik az Istentől, a természettől, a másiktól és végül önmagától."

63407.jpg

 Az oldal lezárva!

9 999 000

Magyar Hírlap 2010.dec.28

 

E szám nem szimbólum: tény. Ennyien élhetünk ma Magyarországon.
Mondok egy mesét. Egy gyönyörű királylányt a gonosz hétfejű sárkány a vártoronyba zárt. Szerelmes hősünk, a királyfi, ki akarta őt szabadítani. Ehhez kardra volt szüksége, amihez pedig pénzt kellett keresnie. Talált is munkát, sokat dolgozott, míg megvette első fegyverét, de akkor látta csak, hogy van jobb, szebb és persze drágább is. Nézte, csak nézte a villódzó reklámokat, az akciókat és a választékot. Meg is kívánta mindet. Tovább és többet kellett dolgoznia. Húzta az igát, egyre csak vette a szebbnél szebb kardokat, és megöregedett. Elszállt az idő a királylány felett is: a szerelem és a vágy is kihűlt. A királyfi végkimerültségben lelte halálát, abban a kardboltban, amelyet már ő nyitott az élete során vásárolt sok-sok fegyverből. A királylány beletörődött magányos sorsába, még ma is a várbörtönben sínylődik, él boldogtalanul, ha azóta meg nem halt.

Tovább: http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/9_999_000.html

 

 

A magzat védelméről

Magyar Hírlap 2010.12.08

 

„Alapvető emberi jogként minden ember életét, fogantatásától kezdve védelem illeti meg” – áll az alkotmány-előkészítő bizottság által jegyzett tervezetben. Azaz a terhességmegszakítás esetében célba vett magzatot is védeni kell. A kormánypárti politikusok nyilatkozataiból viszont kiderül, hogy az abortuszt „de jure” tiltani, a társadalmi viszonyokat figyelmembe véve „de facto” szigorítva továbbra is engedni kell. Akkor mi is változik voltaképp?

Tovább:

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_magzat_vedelmerol_.html

 

 

Kinek kell a liberalizmus?

Magyar Hírlap 2010.nov.19.

 

Kényes vita folyt a Népszabadság hasábjain. A balliberális történelmi vereség felelőseit keresi Heller Ágnes filozófus (okt. 2.), Debreczeni József (okt. 22.) és sokan mások. Ez fontos tanulság számukra. A fősodrásból viszont egy demagóg ítélet bukik elő. Heller azt állítja, hogy „a liberális demokrácia épületének lerombolása” zajlik. A kormány „totalitárius demokráciává” zülleszti a liberálisat. Debreczeni továbbmegy: „a demokrácia liberális – vagy semmilyen!”
A mai kormányzás nem liberális, ergo nem demokratikus. Ezzel szemben azt állítom, hogy van demokrácia liberalizmus nélkül, illetve, hogy a születőben lévő lokálpatrióta demokrácia megfelel a politikai-erkölcsi normáinknak, sőt közelebb áll a társadalmi igazságossághoz. Nem kívánok pályaszélről bekiabálni, sem cáfolni a felelősségről írtakat, de a fogalmakkal való bűvészkedést és az elfogult következtetést elutasítom.

Tovább:

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kinek_kell_a_liberalizmus_.html

 

 

Mit (t)akar Gyurcsány?

Magyar Hírlap 2010-11-08

 

Ismét vezért játszik a színpadon. Kia­bál, gesztikulál, őrült táncot lejt egy becsapott és tönkretett ország előtt. Valaha hittek neki, hát megpróbálja még egyszer. Széchenyi szerint „nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni – ahhoz való tulajdon és talentum nélkül”. Most már csöppet sem leplezi, mit is akar: elsőnek lenni a baloldalon, visszaszerezni a hatalmat, és tulajdon nélkül uralkodni másokon. Ezért visszaél a demokrácia fogalmával. Vádol és ítélkezik. Pont ő!

Tovább:

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/mit_takar_gyurcsany.html

 

 

Gyurcsány Ferencnek

Magyar Hírlap 2010. október 29.

 

Nemrégiben – a demokrácia nevében, s voltaképp a szó erejével visszaélve – ön új platformot alapított az MSZP-n belül. Látszólag ez a párt belügyének tűnik, de valójában nem az. Mert most az utcára hívja híveit, az ön által kisajátított fogalmakkal – a „demokratikus ellenzéket”. Ismét ön akar a baloldal első számú vezetője lenni. Gondolja, hogy ellenzékben a népszerűséget a demokráciáért való kiabálás hozza vissza? A fasizmus rémével riogatni kipróbált módszer. Most, hogy a „kétharmados kormány” rég nem látott változásokat kezdeményez, még inkább célszerűnek tűnhet. Azonban ön erkölcsileg nem alkalmas arra, hogy a demokráciát másoktól féltse.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/gyurcsany_ferencnek.html

 

 

Demokrácia és MSZP

Magyar Hírlap 2010. október 20.

 

Tessék komolyan venni a demokrá­ciát! – figyelmeztetett egykor az egyetem folyosóján az azóta már elhunyt tanár, Bence György. A politikafilozófia tanszéken több vitám volt a liberalizmusellenes írásaim miatt. Az akkori eset apropója is ilyesfajta, a történelem legnagyobb demokráciakritikusairól szóló tanulmányom volt. Abban persze igazat kellett adnom egykori tanáromnak: a működő demokrácia kritikájának célja csakis a jobbítás szándéka lehet.

Az elmúlt időben sok szocialista politikus kiáltott farkast. Olyanok is, akik életük során csak nagy kanyarokkal jutottak el a demokráciáig. Lendvai Ildikó, az egykori MSZMP-kultúros, a Tiszatáj 1986-os betiltásában szerepet vállaló cenzor asszony vagy Kovács László mint a demokrácia bajnokai? Vicc! (Utóbbi úgy nyilatkozott nemrég, hogy „a kormány megszüntette a demokrácia alapjait”.) Persze olyanok is hallatták a hangjukat, akikre nem vetül ilyen súlyosan a múlt árnyéka. De vajon a jobbítás szándéka vezérli őket? Vagy csak stigmázás, a lejáratás – és végső soron a hatalom visszaszerzése?
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/demokracia_es_mszp.html

 

 

SZDSZ 33

Magyar Hírlap 2010-10-09

 

Harminchárom. Pontosan ennyi ember voksolt az egykor szebb napokat látott szabad madarak egy szem önkormányzati képviselőjelöltjére Sopronban.
Lesújtó eredmény: országosan egy jelölt és mindössze harminchárom szavazat. Voltak ugyan olyan őseszdéeszesek, akik függetlenként vagy egy civilszervezet mögé bújva próbálkoztak, de a liberális párt valódi eredménye akkor is ennyi marad: harminchárom.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/szdsz_33.html

 

 

Bűn az álláshalmozás?

Magyar Hírlap 2010-09-22

 

Az országok globális gazdasági versenyében egyre inkább szükség van nemzeti alapon álló politikára. A testében szétszaggatott és atomizált, lelkében megalázott és meggyöngült magyar nemzet kemény érdek- és értékvédelem nélkül elpusztul az unió háborgó tengerén. Márai szavai ma is aktuálisak: „Magyarnak lenni nem állapot, hanem feladat és hivatás.” Hogy egy jobbközép, keresztény-konzervatív néppárt vagy egy radikális nemzeti párt vállalja-e fel ezt a küzdelmes feladatot, számomra oly mindegy, csak tegye sikeresen.
Nagy kár, hogy a kisebbik, az önmagát Jobbiknak nevező párt ellenségesen lép fel a jobboldalon, és nem a kompromisszumot keresi a nemzet képviseletében.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/bun_az_allashalmozas.html

 

 

Liberálmaffia

Válasz Papp László Tamás reflexiójára 2010.09.07.

 

Ismét lehet antiszemitizmust és fasizmust kiáltani, demokráciából oktatni! Újra lehet elhatárolódásra felszólítani! – bontott pezsgőt a minap Papp László Tamás, a HVG szerzője, mi­után befejezte véleményformáló írását dühvel és gonoszsággal megtelt otthonában. Az évek óta a „velünk élő fasizmussal” és a „hétköznapi rasszizmussal” riogató liberális közíró ezúttal a legutóbbi, az augusztus 25-i Magyar Hírlap hasábjain megjelent Polanski, Zuschlag című publicisztikám miatt tombolta ki magát. És mérge ellenére örömmel kürtölte tele a világot: nincs egy bátor demokrata sem a Magyar Hírlapnál (szerinte!), mert „a lapban visszhang nélkül marad, nem vált ki felszisszenést, elhatárolódást, bármilyen, demokratához méltó gesztust” az írásom. Az elhangzott érvekkel és ellenérvekkel nem kívánok foglalkozni, már csak azért sem, mert PLT lényegi (számára magasztos) célja sem a tartalmi rész cáfolása volt. A harcos liberális tollforgató csupán apropót keresett, hogy ismét riogassa a magyarországi zsidókat, hogy lám csak, virágzik az antiszemitizmus, és kéz a kézben jár a jobboldali értelmiséggel. Mindössze erre kívánok válaszolni.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/liberalmaffia.html

 

 

Zuschlag, Polanski

Magyar Hírlap 2010. augusztus 25

Érdekes párhuzam. Az egyik magyar, börtönben ülő politikus, a másik lengyel–francia és talán börtön előtt álló filmrendező. Elsőre csupán az látszik közösnek, hogy az utóbbi évek két negatív hőse áll egymás mellett. Talán nem is létezik összefüggés, csak az én fejemben gomolyog ködösen valami. Előre szólok: ha így van, akkor csupán egy játékról, két összeesküvés-elméletről lesz szó…
Az erőszakos tettei miatt Hollywoodból, a hatóságok elől menekülő filmrendező 1977-ben visszatér Párizsba, és folytatja munkáját. Huszonöt év múlva megrendezi A zongorista című filmet, amely egy lengyel zsidó igaz történetét meséli el a varsói gettóról és az emberi kapcsolatokról. Tele személyes élményekkel a lengyel zsidóüldözésről. 2002-ben mint legjobb rendező Oscar-díjat kap ezért az amerikai Filmművészeti Akadémiától. Abban az országban, ahol elfogatóparancs van érvényben ellene, és ahol ezért nem is veheti át személyesen a szobrot. Karrierje egész 2009-ig töretlen, mígnem megrendezi a Szellemíró című politikai krimit. A történet az amerikai és az angol politika mélyében húzódó hazugságokról rántja le a leplet. A főszereplő tragédiája mögött az amerikai hatalom arcképe rajzolódik ki, miszerint az a CIA-n keresztül irányítja az angol politikát és a filmből azonosíthatóan Tony Blairt. A cél a világhatalom fenntartása, és a háborúk folytatása az arab világban. Ezért pedig ártatlan embereket is képesek meggyilkolni. Polanskit, aki évek óta szabadon jár-kel Svájcban (hisz villája is van itt), az amerikai politikát pellengérre állító filmje után hirtelen őrizetbe veszik, és harminc év után előveszik a bűncselekményei miatt. Valami miatt fontos lett ismét a pár éve még Amerikában Oscar-díjjal ünnepelt művész piszkos múltja, ami természetesen megkérdőjelezi a hitelességét.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/zuschlag_polanski.html

 

 Erény, politika

Magyar Hírlap 2010. augusztus 10. 

Utópia, idea, hülyeség, álom? Jó vagy rossz vicc? Egymást kizáró fogalmak? Kérdezősködjünk csak! „A politika nem az erkölcsről szól” – nevetik ki ma az utcán lődörgő Szókratészeket. „Ócska utópikus frázis. Ne moralizáljunk! Plurális érdekek versenyeznek a szabad piacon, nem az erények” – visszahangzik Európában a liberális verdikt. „Mindenki a saját érdekeit nézi. Közösségi érdek? Ugyan, naiv vagy fiacskám!” – mondják minálunk is az okosok. Pedig nem volt mindig így.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/ereny_politika.html

Nagyúr

Magyar Hírlap 2010. július 27.

Önzők és pazarlók vagyunk, legalább magunkat ne áltassuk. A tükörből egy beteges éhező, de ha pénze van, azt herdáló, önsorsrontó faj bámul vissza ránk. Szakítunk, elveszünk, de többet, mint amit a szükség kér. Ha viszont több van: eldobjuk, kihányjuk és tovább fogyasztunk. Veréshez szokott, sok szükséget szenvedett nép vagyunk. Szegénynek születtünk, de torzó sziámi ikerként velünk jött világra a tékozlás, akit máig nem tudunk leszakítani vézna testünkről. S mint hiánytól rettegő fajta, ha mégis van, pazarlunk. Saját vérünkkel szemetelünk. Ilyenné tett történelmünk, ilyenek vagyunk. Mi – magyarok.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/nagyur.html

Más-parádé

Magyar Hírlap 2010. június 13.

A görbe tükröt ezúttal nem állítjuk a világ elé, mert nincs értelme, hisz ő maga lett girbegurba. Tágabb értelemben vett közösségünk, az áldott és átkozott nyugati típusú társadalom válik szép lassan torzóvá, mássá. Mi tesszük, vagy engedjük azzá tenni.
Jó egy hete, az évtizedes szokásokhoz híven, a világ több nagyvárosában melegfelvonulást rendeztek. Róma, Madrid, Párizs, Helsinki, London, megannyi történelmi és kulturális város a szivárványzászlós hordáktól volt hangos. Az angol fővárosban majd egymillióan hirdették másságukat, élükön London egyébként konzervatív és hetero (minden másképp van) polgármesterével. A szabadosság hívei ismét világszerte megbotránkoztatták és provokálták a jobb érzésű tisztes polgárokat. Az elmúlt hétvégén aztán Budapesten is utcára vonultak a nagyonbüszke-nagyonmások. Murus urbium virtus – a városok igazi védőfala a polgárok erkölcse, figyelmeztet Horatius.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/masparade.html

A zöld szajha

Magyar Hírlap 2010-06-23

Liberális Magyar Párt? Rosszul hangzik, elismerem. De rövidítése legalább ismerős: LMP. Mintha mostanság elfelejtkeztünk volna kissé az eredetéről. Pedig a zöldliberálisok fundamentumukra leltek és szövetségbe léptek Európában, miközben itthon továbbra is kéretik magukat. Ezúttal a közös budapesti főpolgármester-állítás ügyében utasították vissza a békebalt.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_zold_szajha.html

Fogyasztunk

Magyar Hírlap 2010.06.07

„Nem az szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik” – írja levelében Luciliusnak, kitalált ifjú barátjának Seneca az ókori Rómában. A szegénységből eredő boldogtalanságunk oka, hogy többre vágyunk, mint amink van, ezért állandó szükséget szenvedünk. Kevés az elégséges, a fölösleges pompára sóvárgunk. Mily aktuális ma Seneca! A fogyasztói társadalmakban globális méretű szegénység és boldogtalanság uralkodik.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/fogyasztunk.html

A választójog sem tabu

Magyar Hírlap 2010.05.27

Valósággá vált hát a nemzet akarata: megszületett a kettős állampolgárságról szóló törvény! Történelmi lépést tett a parlament a Kárpát-medencei magyarság összetartozásáért, az elszakított nemzetrészek magyarságának megőrzéséért. Ünnep és történelem. Ritka kegyelmi pillanat, hisz a kormánypárt és az ellenzék, néhány múltbeli árny (Gy. Ferenc) kivételével majdhogynem közösen támogatta az ügyet. Kegyelmi pillanat ez még akkor is, ha a két legerősebb ellenzéki párt elnöke, Lendvai Ildikó és Vona Gábor lekéste, így elszalasztotta azt. (Az első esetében érthető, az utóbbi esetében viszont kérdéses, hogy megbocsátható-e.) És történelmi pillanat még ez akkor is, ha az MSZP évekig ellene volt, és most álszent módon meghajol az istenadta nép szava előtt, míg a törvényből eredő felelősséget cinikusan a kormányra hárítja. A Trianon ejtette egyik sebre gyógyír került. Begyógyulni ugyan ettől még nem fog, de fájni kicsit kevésbé fáj. Új korszak kezdődött valóban! A nemzeti cselekvések korszaka.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_valasztojog_sem_tabu.html

Ismét jó legyen idehaza lenni!

Magyar Hírlap 2010. 05.04

Közösségre vágyunk. Éhezünk rá, akár egy falat kenyérre. Biztonságot nyújt, erőt ad, segít eligazodni az elidegenedett világban. A közösségi érzés ösztönös, velünk született igény, így teremtett minket az Isten.
A sztoikus bölcs szellemi magányának boldogsága, a nietzschei teremtő ember önbizalma egyre távolabb áll tőlünk. Ha akarunk, sem tudunk Buddhaként vagy Senecaként élni, mert elbizonytalanodtunk egzisztenciális magányunkban. A közösség és az általa közvetített értékek nélkül rettegünk, mint Munch antihőse a Sikoly című festményen. Ma, Magyarországon még inkább szükségünk van a közösségre, amely identitást ad és iránytűként szolgál a fogyasztásban kiüresedett lelkünknek.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/ismet_jo_legyen_idehaza_lenni.html

NEM SZAVAZOK RÁTOK, ZSIVÁNYOK

Magyar Hírlap 2010.04.06

Adjatok egy Jobbik világot S akkor talán másképpen látok – kiáltottuk majd egy évtizeddel ezelőtt Ady szavait. Egy életérzés tört fel belőlünk, mely akkor termékeny talajra hullott, hisz megszületett egy nemes ügyet szolgáló mozgalom a Jobboldali Ifjúsági Közösség, a Jobbik elődje és későbbi fundamentuma. Évekig dolgoztunk, küzdöttünk a magasztos célokért, a hazáért, a magyarság jövőjéért. Szép és nehéz idők voltak. (De nemcsak a szépre emlékezem!) Majd magunk közé engedtük a férgesét. Az önző, saját célokért, pénzért, hatalomért küzdő siserahadat. Mikor ezt láttuk, és éreztük tehetetlenségünket, sokan eljöttünk. Aztán csöndben maradtunk. Nem volt miről szólnunk. De ez már ismert történet.

Kicsit úgy érzem magam, mint Mary Shelley Frankenstein professzora, mikor rádöbben, hogy szörnyeteget alkotott. Az apa (az egyik a kevesek közül) nem állíthatja meg fiát, de elmondhatja, ha úgy látja, rossz úton jár. Nemcsak joga, de felelőssége is rászólni ilyenkor. Még egyszer, talán utoljára szólok most rá és vetem papírra gondolataimat.

A jelenről. Lassan egy hónapja már, hogy kinyitottam a számat. „Féltem a nemzeti oldalt a Jobbik vezetőitől.” „A Jobbik már nem az a párt, amit létrehoztunk” – mondtam kicsit félve a későbbi rágalmazóktól. Az aggódás félszeg szavai voltak ezek. Aggódás azokért a magyar emberekért, akik ma is ott tevékenyek a Jobbik lelkes csapataiban, szavazótáborában. Azóta nap mint nap látnak napvilágot a Jobbikkal kapcsolatos megdöbbentő hírek. Hallunk MSZMP-s múltú szerencselovagokról, orosz kapcsolatokról, az elveket mint alsóneműket cserélő asszonyokról, adótartozá­sokról, álszenteskedő botrányhősökről, pénzt szimatoló üzletemberekről, akik nem kiáltották sosem Ady felejthetetlen sorait. Nem vagyok jós, de sajnos igazolódtak sejtéseim.

A múltról. A Jobbik vezetői úgy gondolják, hogy a múltat, az elmúlt húsz évet mindenkin számon kell kérni, csak magukon nem. A saját múltjukról nem vesznek tudomást. Aki emlékezteti őket az MSZP-s rendezvényekre (Pörzse), az MSZP-s kormányzati megbízatásokra, SZDSZ-es munkákra (Morvai), a kommunista diktatúrát kiszolgáló tevékenységükre, az lejárató kampányt folytat szerintük. Mert ugye a múlt mindenkin számon kérhető, csak rajtuk nem. Látták a Jobbik nemzedék című ál-dokumentumfilmet? Ha nem, akkor érdemes. Leckét kaphatunk bolsevizmusból! Az alapító elnökkel, Kovács Dáviddal együtt töröltek minket a múltból. A hazug történetben a Jobbik első elnökének, kitalálójának neve el sem hangzik. Először az egyetemen olvastam Sztálin abbeli munkálkodásáról, ahogy Trockij nevét és személyét törölte minden dokumentumból, majd a történelemkönyvek lapjairól. Mit várunk olyan emberektől, akik a múltat (múltjukat) bolsevik módjára végképp eltörölni igyekszenek?! Bolsevista múlthamisítás ez a javából!

A csalásról. Jonathan Swift főhőse a liliputiak földjén megdöbbenve tapasztalja, hogy ott a csalás nagyobb bűn, mint a lopás. A lopás ellen fel lehet készülni, védekezni lehet ellene, könnyebben feltárható, és meg lehet büntetni minden körülmény között. (kicsit naivnak tűnhet ez az MSZP kormányzati korrupcióját nézve) De a becsapást nehezebb fülön csípni, és kevésbé kézzel fogható. Ezért Liliputban az emberek bizalmával visszaélni súlyosbító körülmény, halálos bűn. Úgy érzem, ez történik ma, és igazán ez kérhető számon a Jobbikon. Tisztességes magyar embereket csapnak be mondataikkal, politikájukkal. A politikai kommunikációjuk és a programjuk között óriási szakadék tátong, csak ugye ki olvas ma politikai programokat? A magukról mutatott kép és a valóság között még inkább mélyül a szakadék. Lejárató kampány erre rámutatni? Ugyan már!

Az erkölcsi lécről. Azt látom, hogy míg a Jobbik a lécet magasra teszi, mégis alatta próbál átbújni. Felelősségem már nincs ezzel kapcsolatban, azt hiszem, mindent elmondtam, de érzéseim azért még vannak. Ezek pedig szétfeszítik egy elemző írás kereteit. Ezért kérem, engedjék meg, hogy egy kissé formabontó mondatokkal fejezzem ki magam! Még akkor is, ha poétatehetségem nem üti meg a szépirodalmi igény szintjét. Elnézést kérve ezért Adytól, versemben mondom végkövetkeztetésemet:

Nem szavazok rátok
jobbikos zsiványok
mert saras a csizmátok.
Már nyakig benne álltok
s mégis hordjátok
büszkén mutatjátok
piros, fehér, zöld színű
összepiszkolt csizmátok.

Karrieristák, szerencselovagok
vörös köpenyes álnokok
botrányhősök, hitetlen
gazemberek
elveket váltó eretnekek!
Mit kerestek ti ott?
Pénzt, sikert, hatalmat?
Ti kozmopolita farizeusok!
Utoljára kérdem:
Mit kerestek ti ott?

És ti Jobbikok? Valódi Jobbak ott!
Miért engedtétek,
sose volt igaz, mégis elvesztettétek
ártatlanságotok, tisztaságotok.
Látjátok!
Ezért nem szavazok rátok!
Piszkos a csizmátok
s nem érdekel a gyalázkodástok
akkor sem szavazok rátok!

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/nem_szavazok_ratok_zsivanyok.html

 Ne hagyjátok a kultúrát!

Magyar Hírlap 2010. 03. 29

Politikai elszámoltatás igényétől hangos a leendő kormánypárt írástudó holdudvara. Felelősségre kell vonni a politikai és gazdasági bűnözőket, az igazságszolgáltatás eszközeivel, ha megérdemlik. Nem szabad engedni, hogy a mentelmi joguk mögé bújva megússzák disznóságaikat! Bíróság elé a korrumpálódott szocialista és liberális vezetőkkel! Börtönbe a politikai és gazdasági bűnözőkkel! Olvassuk, halljuk nap mint nap.
Igazuk van. Egy demokrácia és egy nemzet hitele múlik ezen. És persze nem utolsósorban a jövője. Ez nem holmi boszorkányüldözés, nem kicsinyes bosszúállás, hanem az ország megtisztulásának útja. Az egyetlen és lehetséges járható út Magyarország előtt. Ebben egyetértünk.
De mi van a többivel?

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/ne_hagyjatok_a_kulturat.html



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 7
Heti: 64
Havi: 383
Össz.: 68 316

Látogatottság növelés
Oldal: Megjelent publicisztikák Magyar Hírlap 2010
Nagy Ervin filozófus - © 2008 - 2024 - nagyervin.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »